Allee Art Gallery

Allee Art Gallery
2017. szeptember 15-október 15.

 

Az Allee Bevásáróközpont és a Hybridart Management együttműködésében átmeneti jelleggel létrehozott kortárs képzőművészeti projekt-helyszín három kortárs alkotót mutat be. A megüresedett üzlethelységében kialakított pop-up műteremházban Bardon Barnabással (a NextArt Galéria művészével), Gaál Katalinnal és Rózsa Luca Sárával, valamint munkáikkal ismerkedhetnek meg a látogatók.

 

A képzőművészeti élet hagyományos színtereinek – galériák, kiállítóterek, múzeumok, műtermek és vásárok – sajátos atmoszférája a művészeti közegben kevésbé jártas befogadók számára könnyen kirekesztőnek tűnhet.  A szokatlan helyen életre hívott művészet projekt azonban arra tesz kísérletet, hogy kiküszöbölje ezt a szituációt.

 

A projekt során műteremmé alakuló üzlethelységben dolgozó három művészt egy-egy a műtermük mellett installált kabinet-kiállítás mutatja be. A projekt így lehetőséget biztosít arra, hogy beleshessünk az alkotófolyamatba, szóba elegyedhessünk az alkotókkal és megismerjük korábbi alkotásaik egy kisebb szelekcióját. Sőt, ha beleszerettünk valamelyik műtárgyba, azt azonnal meg is vásárolhatjuk.

 

A projekt az október 5-22. között megvalósuló 10. Art Moments Budapest fesztivál hivatalos programjának része. Az idén tizedik születésnapját ünneplő Art Moments Budapest országos vizuális művészeti fesztivál a különböző kortárs vizuális alkotások széles körű bemutatására, illetve azok egymás közti interakciójának megteremtésére törekszik. Az Art Moments Budapest egyik fontos célja, hogy testközelbe hozza a jelenre leginkább reflektáló, a ma kérdéseivel foglalkozó kortárs művészetet, kiemelje azt a megszokott múzeumi, galériás környezetből, közterekre, meglepő kiállítási közegbe helyezze az alkotásokat, ezáltal is újabb értelmezési lehetőségek, kérdések megfogalmazására sarkallva a látogatókat.

 

A pop-up műteremház ideje alatt több művészetre fókuszáló program is megvalósul a bevásárlóközpont Allee Art Gallery előtti területén.

 

Vidd haza a portréd!

A Magyar Képzőművészeti Egyetem jelenleg aktív és alumni hallgatói által vezetett eseményeken a bevásárlóközpont látogatói portrét készítetthetnek magukról.

2017.09.15. (péntek) 15-20 óra

2017.09.16. (szombat) 11-19 óra

2017.09.17. (vasárnap) 11-18 óra

 2017.09.21. (csütörtök) 15-20 óra

2017.09.22. (péntek) 15-20 óra

2017.09.23. (szombat) 11-19 óra

2017.09.24. (vasárnap) 11-18 óra

 

Paintcocktail workshop

A Paintcocktail egy kultúrprogram, rövid workshop, amely a szórakozást és a festést egészen különleges módon egyesíti. A bevásárlóközpontban megvalósuló nyolc fős workshopokon a résztvevők profi instruktor vezetésével, előképzettség nélkül próbálhatják ki a festést, a kész alkotást pedig haza is vihetik.

2017.09.16. (szombat) 11-14 óra

2017.09.16. (szombat) 15-18 óra

2017.09.23. (szombat) 11-14 óra

2017.09.23. (szombat) 15-18 óra

Hybridart | tel: + 361 793 0148 | e-mail cím: info@artmoments.hu